Utcafórumok – Barlahida, Hernyék, Mikekarácsonyfa, Nova

Csütörtökön (március 31.) az eső ellenére is megtartottuk utcafórumainkat Barlahidán, Hernyéken, Mikekarácsonyfán és Nován.

Amit hallottunk, az hasonló mint az eddig meglátogatott településeken. A kormánypárt totális uralomra próbál törni a zalai településeken. A jelenlegi képviselő utasítja a polgármestereket a kampányában való részvételre, ők pedig sokan teljesítik is követeléseiket. Szerencsére a lakók nagy része tud erről és nem nézik jó szemmel.

Azonban a hangulat most már más volt, mint eddig. A remény érződött a beszélgetésekből. Elkezdtük elhinni, hogy most vasárnap tényleg sikerülhet. Véget vethetünk az elmúlt 12 év ámokfutásának. Az emberek vágynak egy szabadabb világra és hisznek benne, hogy meg is valósíthatjuk.Legyen így! Vasárnap szavazz rám és az egységes ellenzék közös listájára!

Váltsunk együtt kormányt!

Köszönöm kampánycsapatomnak az utcafórumok szervezését! Minden héten más-más településeken jártunk, a legkisebb, pár fős településektől Zalaegerszeg nagyobb városrészeikig! Nagyszerű élmény volt, a sok beszélgetés és bátorítás rengeteg erőt adott ezekben a hónapokban! Köszönöm mindenkinek!

Egységben Magyarországért! 🇭🇺🇪🇺